Látványos ábra mutatja – így csökkentek pár hét alatt az élelmiszerek árai (VIDEÓ)

Zsigó Róbert miniszterhelyettes ezt két dologgal indokolta.

Zsigó Róbert miniszterhelyettes ezt két dologgal indokolta.
„A transzatlanti védelmi együttműködés erősebbé teszi a szövetséget” – jelentette ki nemrég Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
A tejtermékek és a tojás ára több száz forinttal csökkent, de a többi élelmiszer is jóval olcsóbb.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint például a kormánynak még számos kérdést meg kell válaszolnia a legfrissebb gazdasági intézkedéssel kapcsolatban.
Felülmúlta a várakozásokat az infláció januárban. A drágulás oka nagyrészt a kereskedelmi láncok áremelése, amelyet nem indokoltak a piaci folyamatok, és társadalmi szempontból káros.
Nagy üzlettel állt elő Denisz Smihal.
Mint egy gondosan faragott, bársonnyal bélelt, finom kis ékszerdoboz: a Thalia Vintage-ben nem csak a múlt, a jelen titkai is feltárulnak.
A sofőrt a rendőrök állították meg, a férfi a helyszínen életét vesztette.
Erre építhetnek: Kecskeméten található Európa egyik legnagyobb gyártókapacitással rendelkező üzeme.
Kiderült, hogy idehaza régiós szinten is nagyon kevés a cégmegszűnés.
Az egyre kapitalizmusellenesebb, woke újság hirtelen a kapitalizmus alapjait kezdte el védeni, mondván, a republikánus elnökjelöltje ezeket kezdi ki.
Fejezzük be a mérlegelést, és azonnal zárjuk el az áramot Ukrajna felé. S gázolajat se kapjanak többet tőlünk és a szlovákoktól.
Az illegális migráció, az iszlám radikalizmus elleni magyar fellépés a sport területén nemzetközi szintű elismerést hozott Magyarországnak.
Húsvétkor nyitotta meg üzletét Szentendrén Ambrus Attila, vagy ahogy a legtöbben ismerik a Viszkis. Az évek óta kerámiákkal foglalkozó üzletembert pünkösdvasárnap kerestük fel. Ambrust a mindennapjairól és a hagyományőrzés fontosságáról is kérdeztük. Interjúnk.
Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban már több helyen próbálkoztak a bevezetésével, de nem volt osztatlan a siker.
Az Egyesült Arab Emírségekből érkező céggel viszont nincs problémája a kormánynak.
Gyöngyös díszpolgárává választották a baloldali képviselők Hiesz György polgármestert, aki a koronavírus-járvány alatt ötszörös áron tette elérhetővé a Covid-19 kimutatására szolgáló teszteket.
Európa-szerte számos helyen megbízhatóan működnek a távfelügyelet alatt álló boltok.
Még a bankok sem mernek lépni a kormány nyomására.
Tevékenysége alkalmas volt arra, hogy hamis benyomást keltsen az értékpapírok valós piaci megítéléséről.